Semmi késztetést nem érzek arra, hogy holnap befáradjak az iskolának nevezett intézménybe. Ellenben a gitározáshoz. Így érzem, estefelé felettébb nehéz elviselnem a társaságom, viszont ilyenkor talál meg az ihlet. Kora délután miért nem? Hülyeség az egész.

Fuck you, I'm happy

Új hobbiba kezdtem, bár kétségeim vannak az elnevezés felől, inkább úgy fejezném ki magam, hogy megdolgozom azért, hogy igényes magyar felirattal tudjak animét nézni. Yay! Elég annyit elmondani a felirat időzítésről, hogy bár egyszerűnek tűnik -az is, csak sajnáltatom magam- koncentrációt és türelmet igénylő feladat. A probléma ott kezdődik, hogy egyikből sem jeleskedem. Még! Idővel majd kialakul.
Hope dies last, of course.

Betege lettem e világnak. Fáj minden egyes lélegzetvétel. Ahányszor kipréselem a tüdőmből a szervezetem számára felesleges levegőt, arra gondolok bárcsak valaki feláldozná magát értem, és csinálna egy forró teát. De nem. Esetleg, ha nem tartózkodtam volna hosszasan a hidegben pulcsiban, illetve drága felebarátaim nem dobáltak volna meg hóval, vagy nem ázna be folyamatosan a cipőm, most nem itt tartanék. Esetleg.
I won't forgive you, little motherfuckers.
:D

Egy keserédes este kellett ahhoz, hogy makacsságom mögött megbúvó értelem megbizonyosodjon jellemem naivságával. ,,Mi a jobb, a boldog tudatlanság, vagy a keserű tudás?" talán az élet egyik megválaszolatlan kérdései közé sorolható az alábbi. Bár az emberek többsége hiába választja a második opciót, mikor odakerülnek a megvilágosodás kapujához, megtántorodnak. Fáj tudni. Hiába vagyunk tudásra éhesek, ha képtelenek vagyunk legyőzni a felhőtlen, boldog életről kialakított gyermekded álmainkat. A valóságnak nincs szebbik oldala, és aki inkább egy burokban éli le életét, csak azért, hogy fennmaradjon az élet-ideálja, az gyengébb, mint az, aki az igazság birtokában összeomlik annak súlya alatt. Ma jött el az a pillanat, hogy ráébredjek mily vak is voltam eddig.

Szívem könnyekbe fullva próbálja megértetni használójával, hogy erősen visszavehetne már a mocskos melankóliájából.
Nem megy. Élvezem. Élvezem ha fáj.
A lelkem legmélyebb bugyraiban a kétségbeesés és a végtelen nyugalom kéz a kézben járnak, és e kettősségnek mámorító érzése az, amely éltet, amiért érdemes megküzdeni a démonokkal, amelyek a végső verem kapujában próbálnak eltántorítani célomtól. Sikertelenül.

Minduntalan elképesztesz. Néha azt hiszem már kellően felnőttél, ahhoz, hogy bölcsen, mégis kielégítően válassz az élet állította akadályoknál, ám sajnos folyton csalódnom kell. Magamban. Gyerek vagy még, s mi tagadás ez idáig is az voltál, és leszel is. Számomra felfoghatatlan, hogy dobhatsz a halál peremére egy eddigi csodálatos szerelmet, csak azért mert ugyanezen szeszélyes érzést más is felizzította boldogságra éhes szívedben. Rosszul fogalmaztam, egyszerűen csak félek megemlíteni az esetleges okot. Hazug vagy.

Már egy ideje érlelődik bennem a gondolat, miszerint nem az emberekkel, hanem velem van a baj. Nos, leendő kiegyensúlyozott életem érdekében változtatni fogok. Más leszek! Hátrahagyom eddigi irritálóan buta énem, és többé nem adok mások kezébe hatalmat, nem leszek gyenge.
Én fogok nevetni a végén.