A gondolatok gondtalanul áramlanak, elhatározássá, majd szavakká válnak. A pillanat hevében született önámítás mindig oly' édes, ám ahogy szép lassan rádöbbenünk gyengeségünkre, elkeseredünk. Felvetődik a kérdés: miért? Válasz sose, tán' megkésve érkezik, de hiábavaló. A tegnapi gondolatok, mára elhaltak, s újak léptek a helyükbe. Újak, melyek a fiatalság frissességével vetik bele magukat eszmecserékbe, vagy ivódnak bele agysejtjeim legmélyébe. Borzasztó, hogy egy tegnapi érzés mely rabjává tett, mára egy múló emlék.
A fáról lehullottak a levelek, s kopaszon, magányosan, de büszkén állt a pusztán. Majd eljő lelkem tavasza...
